Elkezdődött az Ifjúsági Világtalálkozó
2016. július 27. szerda 11:40
Július 26-án hivatalosan is kezdetét vette Krakkóban az Ifjúsági Világtalálkozó. A katolikus egyház legnagyobb ifjúsági rendezvényére a lengyel szervezők  tájékoztatása szerint mintegy kétmillió fiatalt várnak a világ minden tájáról. Hazánkat négyezer anyaországi és külhoni fiatal képviseli. 
„Kedves fiatalok, áldásomat adom a Krakkó felé vezető utatokra: legyen ez a találkozó a hit és a testvériség zarándoklata” – így szól Ferenc pápa július 25-i  Twitter-üzenete. A magyar fiatalok csoportjainak többsége július 25-én és 26-án megérkezett a Krakkóban és a város környékén található szálláshelyekre.  Mintegy kétharmaduk családoknál kapott szállást. A lengyel családok örömmel nyitották meg otthonaikat a közel kétszáz országból érkező fiatal előtt,  néhányan még úgy is, hogy ők maguk közben elutaztak. A lakások kulcsait átadták a zarándokoknak, tanúságot téve arról, hogy mennyire bíznak bennük. 
A keddi nyitónappal kezdetét vette az Ifjúsági Fesztivál és a Hivatások Expója programsorozata is. Az Ifjúsági Fesztivál számos spirituális, zenei,  kulturális, színházi, képzőművészeti, szabadidős és sportprogramot kínál a résztvevőknek nemcsak Krakkóban, de a környező városokban is. A  programsorozatot Ferenc pápa 2013 nyarán, egy fiataloknak mondott beszéde ihlette: „Ezt akartam tehát mondani: bátorság, menjetek előre, zajongjatok!  Ahol fiatalok vannak, ott zajnak kell lennie. Aztán persze, lecsillapodik a helyzet, a fiatalt azonban mindig az a vágy hajtja, hogy felemelje a hangját.  Menjetek előre!” 
A program hivatalosan július 26-án este vette kezdetét a nyitó szentmisével, amelyet a hagyományoknak megfelelően a helyi egyház püspöke, Stanisław  Dziwisz bíboros, Krakkó érseke celebrált a belvárosban található Błonia Parkban. A történelmi városrész közelében található területen tartott szertartáson  neves lengyel művészek mellett egy Afrikából érkezett gyermekkórus is részt vett és zenei szolgálatot teljesített. II. János Pál pápa útján járva a szervezők  azt szeretnék bemutatni, ahogyan az irgalom tüze átjárja a világot. Mivel Lengyelország közel van Kelet-Európához, az evangéliumot két rítus – római  katolikus és bizánci szláv – szerint is elénekelték. 
Ferenc pápa szerda este érkezik meg Krakkóba: lengyelországi apostoli látogatásának középpontjában a fiatalokkal való találkozás áll majd. A Szentatyát a  fiatal zarándokok – köztük mintegy négyezer magyar fiatal – csütörtök este fogadják ünnepség keretében a Błonia Parkban.  Forrás: Krakkó2016.hu  Fotó: Tibély Gergely; flickr.com/photos/krakow2016  Magyar Kurír
Elkezdődtek a reggeli katekézisek az Ifjúsági Világtalálkozón
2016. július 27. szerda 19:58
Július 27-én elkezdődtek a nyelvek szerinti reggeli katekézisek az Ifjúsági Világtalálkozón. A magyar katekéziseket két helyszínen: Krakkóban, a  Fatimai Boldogasszony-templomban, valamint Brzeskóban tartják. 
A katekézisek, kapcsolódva a találkozó témájához („Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak” – Mt 5,7) segítenek azt elmélyíteni,  lehetőséget teremtve a fiataloknak a személyes reflexióra és kérdéseik feltételére. A katekézisek előtt és közben is gyónási lehetőséget biztosítanak a  különböző csoportokat kísérő papok és szerzetesek.  Július 27-én, a krakkói Fatimai Boldogasszony-templomban a szentmisét megelőzően Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolita beszélt a fiatalokhoz az  elmélkedés alapjául szolgáló evangéliumi szakaszról. A korábban felolvasott evangéliumi történet Jézus megkísértését, majd a zsinagógában való  felolvasásának történetét állította a hallgatóság elé (Lk 4,1-13; 16-22). Kocsis Fülöp a következő kérdéssel vezette fel mondandóját: „Mi előzte meg  Jézusnak ezt a felszólalását?” Jézus harmincéves volt, amikor megjelent a Jordán partján, hogy János által részesüljön a keresztségben. Ekkor leszáll rá az  Úr Lelke – rendkívüli dolog történik tehát Jézus életében – mutatott rá a metropolita.  Beszédében Jézus lelkiállapotát próbálta meg közelebb vinni hallgatóságához, rámutatva arra, hogy Jézus hivatástudata is folyamatosan, lépésről lépésre  alakult ki. „Hogyan ismerte fel önmagában, hogy ő a Messiás? Ugyanolyan fiatal volt, mint akármelyikünk, és végigélte azt a folyamatot, amíg kialakult  lelkében küldetésének tudata: az, hogy kicsoda az Isten, és mire hívja. Ez hosszú, harminc évig tartó folyamat volt” – mutatott rá Kocsis Fülöp, majd Jézus  születésének körülményeiről, illetve gyermekkoráról és családjáról szólt. 
„Jézust szülei tanították imádkozni: az Isten Fiát két ember tanítja imádkozni, beszélni, járni!” – hívta fel a figyelmet a metropolita, hangsúlyozva azt is, hogy  József és Mária biztosan írástudatlan emberek voltak, de az is biztos, hogy imádságosak. Jézus lelke azonban túllendült rajtuk – már 12 évesen érezhette  magában, hogy valami „többre hivatott”. A jeruzsálemi templomban lenyűgözi az Isten háza, amelyhez talán az a belső tapasztalat is hozzátartozhatott, hogy  „Nekem itt a helyem! Itt kell lennem!” – mutatott rá a püspök. Jézus kérdez: magának és a papoknak is kérdéseket tesz fel, amelyek közelebb viszik őt  hivatásának felismeréséhez.   Jézus pusztában való megkísértésének, majd a zsinagógai felolvasásának előzményeit feltárva Kocsis Fülöp a megkeresztelkedés jelenetére tért át, amelyet  mint megerősítő jelet értelmezett. Hogy mi játszódhatott le Jézus lelkében, nem tudjuk, de a szózat neki szólt, az Atya tanúságot tett mellette! – fogalmazott  Kocsis Fülöp, ugyanakkor azt is elmondta, hogy ez még mindig nem egészen „emészthető” annak tudatosításában, hogy „Én vagyok az Isten fia!”. Éppen  ezért Jézus kiment a pusztába böjtölni.  Az evangéliumi szakasz értelmezésének kapcsán az előadó feltette a kérdést: „Jézusnak kell böjtölnie, hiszen tudjuk, hogy semmi bűne nem volt?” A böjt  tehát nem csak azért van, mert bűnösök vagyunk, hanem annak megtisztító ereje van. Ennek kapcsán bátorított mindenkit a böjtre, hiszen, amint fogalmazott,  ma nem vesszük komolyan azt, holott fontos alap a katolikus egyházban. 
Jézus megkísértését a metropolita úgy értelmezte, mint saját hivatásának tisztázását – a sátán ez után a 40 napos lelki küzdelem után kísérti meg Jézust,  akinek elegendő, hogy eszébe jut, hogy kenyérré változtassa a köveket.   A második kísértés is egy egyszerű gondolat formájában jelentkezik, amely a kiválasztottság tudata: minden az enyém lehet! Jézus szentírási mondattal  válaszol ismét. A harmadik, a „Vesd le magad!” kísértése az önigazolásról szól, amelyet Jézus szintén elvetett. A pusztában eltöltött negyven napos imádság  és böjt után erősödik meg Jézusban a hivatástudat, letisztult elmével indul az emberek közé, de hogy hogyan vigye végbe a küldetését, még nem tudja –  értelmezte a szentírási szakaszt Kocsis Fülöp. A zsinagógában felolvasott szakasz azonban még egyszer megerősíti hivatásában. Ennek kapcsán a  görögkatolikus metropolita a kiválasztottságról szólt, amely nagy erőt ad, ha az ember felismeri, hogy az Isten küldöttje.  Személyes történettel is megvilágította ezt a kiválasztottság-élményt: püspökké választásakor egy hónapig nem szólhatott erről, ugyanakkor különösen  érezte Isten megerősítését. Egy alkalommal a húsvéti feltámadási ünnepre igyekezett autóval, ahol azonban a tömeg miatt nem engedték fel a templomhoz.  Ő mégis kérte a rendőröket, hogy engedjék át, akik valamilyen oknál fogva engedtek a kérésnek. Kocsis Fülöp elmondta, hogy annak tudata sokkal  nagyobb erőt ad az embernek, hogy az Istennek terve van velünk, hogy fel akar bennünket használni, mint amennyit mi magunknak tudnánk adni.  Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a kiválasztottság mindannyiunknak szól. Nem csak a szerzetesekre, papokra, hanem Isten mindenkire „rábök” –  fogalmazott. Hivatástudat nélkül csinálni valamit, kóvályogni, és keresni a boldogságot a metropolita szerint nem visz előre – ahogyan hangsúlyozta: a  boldogságot csak Isten tudja megadni a maga akaratában! Jézus is azért tudta hirdetni az örömhírt, mert azt saját maga megtapasztalta! Az Istennel való  személyes kapcsolat hirdetése a mi feladatunk is – emelte ki Kocsis Fülöp –, különösen nekünk, akiknek megadatott, hogy itt lehetünk Krakkóban! 
Katekézisének végén a metropolita újra felolvasta az evangéliumi szakaszt, majd a szöveggel való személyes kapcsolatra buzdította a fiatalságot. Az  elmélkedés végén kérdések feltételére nyílt lehetőség, amelyek közül néhányat közlünk.  Milyen szerepe lehetett Jézus messiási öntudatra ébredésében az áteredő bűntől való mentességnek? Mi hogyan tudunk ezen túllendülni? Kocsis Fülöp a  feltett kérdésre úgy válaszolt, hogy Jézusban is fokozatosan bontakozott ki a hivatás, így arra is lassan jött rá, hogy másképpen viszonyul a bűnhöz.  Kísértéseket szenvedett, de érzékelte, hogy másképpen reagál, másképpen működik lelkileg – nem öntudati kérdés volt ez, hogy „nem követek el bűnt”. Még  Keresztelő Szent János számára is nyilvánvaló volt, hogy nem követ el bűnt, és ezt Jézus is tudta, de mégis alávetette magát a bűnnek, mert fontosnak tartotta,  hogy közel legyen az emberekhez. A bűn miatti szenvedést látta, és azonosult velük, életének végén pedig magára vette minden bűnnek az átkát. Ez volt Jézus  legsúlyosabb szenvedése, amikor vérrel verejtékezett, amikor megértette, hogy az egész világ bűnét magára kell vennie. Mit kezdjünk mi ezzel? Minél jobban  azonosulunk Jézussal, annál könnyebb a bűnnel szemben, mert ellene nem tudunk tenni, erősebb nálunk. Jézussal azonban sokkal erősebbek vagyunk! –  fogalmazott Kocsis Fülöp.  Változhat-e az ember küldetése az élete során? Igen. A hivatás nem egy darab kő, amit cipelünk. Ajándék, amely egy olyan csomag, amit ki kell bontani,  újra és újra újabb dolgok kerülnek elő belőle. Az Istennel való párbeszédből alakul ki a hivatás, nemcsak a külső jelekből.  Mi segít hűségesnek maradni a megtalált hivatáshoz? Kocsis Fülöp szerint a hűség az, amit mi hozzátehetünk a hivatáshoz az imádság által. Ez rajtunk áll –  hangsúlyozta a metropolita, kiemelve a napi kapcsolattartás fontosságát az Istennel. Arra is felhívta a figyelmet, hogy ne rejtegessük a botlásainkat.  Hűtlenségeink, eltérítő megcsalásaink eltávolítanak az Istentől.  Ne kísértsd Uradat, Istenedet! Mit jelent a mai ember számára? A metropolita válaszában úgy fogalmazott, hogy ez olyan dolgok végbevitelét jelenti, ami  nem a miénk. Nem az Isten bízza ránk a feladatot, hanem magunk akarjuk azt végbevinni. Nem az Istennel cselekszünk tehát. Ebből hiúság is fakadhat –  mutatott rá Kocsis Fülöp. A katekézist követő szentmisében, amelyet Székely János esztergom-budapesti segédpüspök celebrált, ismét Kocsis Fülöp beszélt a  jelenlévőkhöz. 
Szent Pál Efezusiaknak írt levelének egyik részletével kezdte prédikációját, amely Isten ingyenes szeretetéről beszél: 
„De a végtelenül irgalmas Isten azzal  mutatta meg nagy szeretetét irántunk, hogy Krisztussal életre keltett minket, bűneinkben halottakat is – így kegyelemből kaptátok a megváltást; feltámasztott  minket, és Krisztus Jézusban a mennyeiek közé helyezett minket, hogy az eljövendő korokban Jézus Krisztusban kinyilvánítsa kegyelmének túláradó  bőségét, hozzánk való jóságából. Kegyelemből részesültetek a megváltásban, a hit által, ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka. Nem  tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék” (Ef 2, 5-9). Kocsis Fülöp arra irányította a hallgatóság figyelmét, hogy valamikor nem így voltunk,  mint most, hanem az Isten tett valamit. Ennek példájára hozta fel a tegnapi nyitó szentmisét, ahol megtapasztalhatta azt az örömöt, amely az emberek arcán  tükröződött: ahogyan rámutatott, nincs még egy ilyen közösség, akik így tudnak örülni – senki másért, mint Jézus Krisztusért vannak együtt! „Ez fantasztikus  tanúság a világ számára!” – hívta fel a figyelmet a szentmise szónoka. Hiszen sehol máshol nincs így, csak a keresztényeknél, akik Jézus miatt örülnek,  hiszen ő ragadott ki bennünket a gonoszságból. Mielőtt Jézusé lettem volna, én is a bűn szolgája és a harag gyermeke voltam – mondta Kocsis Fülöp.  Az irgalmas Isten azzal mutatta meg szeretetét, hogy életre keltett bennünket, pedig a bűn miatt halottak voltunk. Nemcsak kiragadott a halálból, hanem  feltámasztott minket, és Krisztus Jézusban a mennyeiek közé helyezett bennünket – így folytatja Pál.  Hálát adhatunk, hogy itt lehetünk Krakkóban, hogy ebbe a csapatba tartozhatunk. Miért adta ezt Jézus? Miért szólított meg Jézus? Megérdemlem? Jobb  vagyok, mint a többi? Pál szerint kegyelemből részesültünk belőle, tehát nem a magunk érdeme. Isten így akarta, ezért megajándékozott. Nem tetteink miatt  tehát, hogy senki se dicsekedhessék – hangsúlyozta a metropolita. Jézushoz tartozunk, ezért sokszor megvetjük azokat, akik nem úgy gondolkoznak, mint mi.  Ez a sátán fortélya – fogalmazott Kocsis Fülöp, majd rátérve az evangélium értelmezésére, úgy fogalmazott: „Jézus ezt másképpen gondolja.”  A házasságtörő asszony történetével kapcsolatban feltette a kérdést: melyik a nagyobb bűn, a farizeusok kéjes erkölcscsősz magatartása, vagy az asszony  tette? Mi játszódik le annak az asszonynak a lelkében, azt nem tudjuk – Jézus azonban átlát a helyzeten. A farizeusok két legyet akarnak egy csapásra leütni –  az asszonyt megkövezni (sokszor mibennünk is ez játszódik le: a másik ember bűnét kéjjel vesszük észre, és szavainkkal kegyetlenül elbánunk vele), és  Jézust pellengérre állítani, azzal kapcsolatban, amit mond. Jézus küldetéstudatával elkezdhetne beszélni arról, hogy mi az a más, ami elkövetkezett. Ahelyett  azonban, hogy megmondaná a tutit, hallgat – irányította a fiatalok figyelmét a metropolita Jézus magatartására. „A bűn láttán hallgat. Mit lehet mondani? Ne  csináljátok már ezt? A biblikusok felhívják a figyelmet arra, hogy Isten a világtörténelem során háromszor írt: Mózes kőtábláira írta törvényeit; Baltazár  vacsoráján megjelenik egy író kéz a falon; Jézus pedig a porba ír – nem tudjuk, hogy mit.” Jézus nem vádaskodik – hallgatása elegendő, hogy a hangoskodó  férfiak magukba szálljanak. Ez a hallgatás gyógyító – fogalmazott Kocsis Fülöp, majd kiemelte, hogy ezáltal Jézus az emberre irányítja a figyelmet, nem a  bűnre, hanem arra, hogy ki fogja végrehajtani a büntetést? Ki van rá feljogosítva?  Ez a más, az új, amire a farizeusok rákérdeznek. Jézus azonban az embert látja, a bűnös asszonyt, akit nem ítél el, hiszen tudatában van annak, hogy nem  büntetésre, hanem gyógyulásra van szüksége. Így tesz velünk is, akik felismerhetjük az Ő szeretetét az Eucharisztiában – zárta prédikációját Kocsis Fülöp  metropolita. 
A szentmise után kérdésünkre Kocsis Fülöp elmondta, hogy nem először jár világtalálkozón, püspökként előbb Madridban, majd a pécsi HungaRión is részt  vett. A mostani találkozón nagyon jól érzi magát, kiemelte, hogy a nyitó szentmise szép élmény volt számára. A lengyel vendégfogadással kapcsolatban  elmondta, hogy hihetetlenül kedvesek a vendéglátói, Lengyelország egy „szent ország”, az itteni emberek és fiatalok lélekkel áthatottak, segítőkészek. A  katekézisében említett döntésekkel kapcsolatos kérdésre elmondta, hogy a világtalálkozók, bár személyesen nem emlékszik arra, hogy utána valaki egyházi  pályára lépett volna, mégis kétségtelenül hozzájárulhatnak ahhoz, hogy hivatások szülessenek, vagy döntések megerősödhessenek. Ez annak köszönhető  elsősorban, hogy egy ilyen találkozó, a metropolita elmondása szerint, ahhoz segít hozzá, hogy a fiatalok megtapasztalhassák az Isten felé való megnyílást.   Kocsis Fülöp azt is elmondta, hogy gyenge a hitünk. Ez nemcsak a magyarokra jellemző azonban, hanem egész Európában általános tapasztalat.  Ugyanakkor a keleti egyházak tapasztalatára hivatkozva hangsúlyozta, hogy ha hűségesebbek lennénk az egyház tanításaihoz, az hozzásegítene bennünket  ahhoz, hogy mélyebb és erősebb legyen a hitünk, amely nem csak személyes fellángolásokon és egyedi élményeken nyugszik. Ezért fontosnak tartja, hogy  a papok hozzásegítsék a családokat és egyéneket az egyházzal való kapcsolat elmélyítéséhez.  Arra a kérdésre, hogy mit tanulhatnak a magyarok a többi nemzettől, Kocsis Fülöp elmondta, hogy főleg a tőlünk keletre lévő országok nyújthatnak példát  számunkra, így például az, ahogyan a románok alázattal viseltetnek az egyház iránt. Példaként hozta még fel a franciákat, akik között azt látta, hogy  családok fogadnak be menekülteket. A metropolita erre a nyitott szívűségre irányította a figyelmet.  Fotó: Merényi Zita  Várkonyi Borbála/Magyar Kurír 
Ferenc pápa Krakkóba érkezett
2016. július 27. szerda 20:17
Július 27-én, szerdán délután négy órakor Ferenc pápa – kétórás repülőút után – megérkezett Krakkó nemzetközi repülőterére, amelyet II. János Pálról  neveztek el. 
A hivatalos fogadás után pápamobilon a Wavelbe, a királyi kastélyba érkezett, ahol találkozik a polgári hatóságokkal és a diplomáciai testülettel, és beszédet  intéz hozzájuk, majd udvariassági látogatást tesz Andrzej Duda köztársasági elnöknél, végül a székesegyházban találkozik a másfélszáz lengyel püspökkel.  Ferenc pápa a lengyel hatóságok és a diplomáciai testület tagjaihoz intézett beszédében – a köztársasági elnök és a többi jelenlevő köszöntése után – így  folytatta: „Most először látogatok el Közép-Kelet Európába, és örülök, hogy e látogatást Lengyelországgal kezdhetem, amelynek gyermekei között van a  felejthetetlen II. János Pál, az Ifjúsági Világnap kezdeményezője és előmozdítója. Ő szeretett a két tüdővel lélegző Európáról beszélni: új európai  humanizmusról álmodott; a két tüdő és a közös civilizáció kreatív és harmonikus működését a szilárd gyökerű kereszténység ihlette. Az emlékezés a lengyel  nép jellegzetessége. Engem mindig meghatott II. János Pál pápa élénk történeti érzéke. Amikor a népekről beszélt, mindig történetükkel kezdte, hogy  kidomborítsa emberi és spirituális kincseiket. Az önazonosság tudata, mely mentes a felsőbbrendűség komplexusától, elengedhetetlen, hogy a nemzeti  közösséget a saját emberi, társadalmi, politikai, gazdasági és vallási örökségére alapozva szervezzék: úgy alakítsák a társadalmat és a kultúrát, hogy hűek  maradnak a hagyományhoz, ugyanakkor nyitottak a megújulás és a jövő felé. Ebben a távlatban ünnepeltétek nemrég Lengyelország megkeresztelkedésének  1050. évfordulóját. Ez biztosan a nemzeti egység jelentős pillanata volt, amely megerősítette mind az egyetértést a nézetek különbözőségében, mind a biztos  haladást az egész lengyel nép közös java keresésére.”  Ferenc pápa kifejtette, hogy az önazonosság tudata hasznos a nemzetközi együttműködésben és mások önazonosságának tiszteletében. Nem lehetséges a  párbeszéd, ha a felek nem egymás önazonosságának elismerésétől indulnak el.  A mindennapi életben, az egyének és társadalmak életében van jó és rossz, pozitív és negatív memória, emlékezés. A jó emlékezés Isten és üdvözítő művének  dicsérete (erre Mária Magnificat-ja ad példát), a negatív viszont a lelket és a szívet megszállottan a rosszra fixálja, főleg a mások által elkövetett hibákra.  Ferenc pápa itt példát hozott fel az újabb lengyel történelemből. Jó volt az, hogy a világháború után a lengyel és a német püspökök kölcsönösen bocsánatot  kértek és megbocsátottak egymásnak: az egyházi kezdeményezésnek pozitív következményei lettek társadalmi, politikai, kulturális és vallási téren egyaránt. A  pápa utalt még a lengyel katolikus egyház és a moszkvai ortodox egyház közös nyilatkozatára, amely elindította a két egyház testvéri közeledését. Ferenc pápa  itt hangsúlyozta: a lengyel nemzet erősítse a jó emlékezetét, és hagyja eltűnni a rosszat. Vesse reménységét Istenbe, aki a népek sorsát vezérli, kinyitja a  kapukat, átalakítja a nehézségeket lehetőségekké, új pályákat nyit ott is, ahol ez lehetetlennek látszott. Szembenézni a jelen kihívásokkal megköveteli a  bátorságot az igazság elfogadásához és az állandó etikai elkötelezettséget: minden döntésben szem előtt kell tartani az emberi személy méltóságát. 
A pápa itt kitért a bonyolult migránsjelenségre. „Ennek megoldása bölcsességet és irgalmasságot követel, hogy felülmúlják a félelmet és megvalósítsák a  nagyobb jót. Fel kell fedni a lengyelországi emigráció okait, megkönnyítve a elvándoroltak visszatérését. Ugyanakkor szükséges a készség azok  befogadására, akik a háborúk és az éhínség elől menekülnek; szolidaritás azokkal, akiket megfosztottak alapvető jogaiktól, többek között attól, hogy  szabadon és biztonságosan megvallhassák hitüket. Ezzel egy időben sürgetni kell az együttműködést és az erők összefogását nemzetközi szinten, a  konfliktusok és háborúk megoldását, mert ezek kényszerítenek annyi személyt otthonuk és hazájuk elhagyására. Arról van szó, hogy lehetőségeink szerint  megkönnyítsük szenvedéseiket, bele nem fáradva, hogy intelligensen és szünet nélkül az igazságosságért és a békéért munkálkodjunk, tettekkel tanúskodva  az emberi és keresztény értékekről.”  Ferenc pápa a lengyel hatóságokhoz és a diplomatákhoz szólva kitért még a teremtett világ, az élet és a család, a társadalom alapsejtje védelmére. „Az életet  mindig el kell fogadni és védelmezni fogantatásától egészen a természetes halálig. Erre mindannyian hivatva vagyunk: az államnak, az egyháznak és a  társadalomnak kötelessége, hogy konkrétan segítse mindazokat, akik súlyos nehézségben vannak, hogy egy gyermeket sohase érezzenek tehernek, hanem  ajándéknak, hogy a legtörékenyebbek és legszegényebbek ne legyenek elhagyatottak.”  Végül Ferenc pápa biztosította az államelnököt, hogy a lengyel nemzet számíthat a katolikus egyház együttműködésére, miként ez a múltban is történt, végül  Lengyelországot a Fekete Madonna oltalmába ajánlotta.  Forrás és fotó: Vatikáni Rádió       Magyar Kurír
Székely János: A gonoszság hatalma nem korlátlan a világban
2016. július 28. csütörtök 21:23
Július 28-án, csütörtökön Székely János esztergom-budapesti segédpüspök tartott katekézist a krakkói Fatimai Boldogasszony-templomban.  Elmélkedésében Isten irgalmáról beszélt, mint ami egyedül képes gátat szabni a gonosz hatalmának. 
Székely János fohásszal kezdte délelőtti katekézisét, kérve a Szentlélek jelenlétét. Elmélkedését ezzel a kérdéssel vezette fel: Miért volt fontos II. János Pál  pápa számára az irgalom titkának hirdetése? Miért fontos ez különösen a 20. század végén?  Székely János II. János Pál életének eseményeit állította a zarándok-fiatalok elé: az egykori pápa egyetemistaként élte át a német megszállást, látta,  ahogyan elhurcolják az egyetem tanárait és a krakkói papokat, akik közül sokan nem tértek vissza. Személyesen járt azonban abban a templomban, ahol  Szent Fausztina megkapta az isteni irgalmasságról szóló kinyilatkoztatást, és ott imádkozva értette meg, hogy Isten azért engedi meg a gonosz jelenlétét a  világban, mivel szabadságot adott az embernek, amely azonban nem korlátlan – vezette fel mondandóját a püspök. Úgy folytatta: az isteni irgalom az,  amely egyedül képes korlátot adni a világban jelenlévő gonosznak. II. János Pál pápa megértette, hogy a 20. század háborúinak fájdalma közepette a  lengyel nemzet küldetése is az, hogy nemet mondjon a nácizmusnak, egyedül a szeretet erejével, hiszen a gonoszt nem lehet más eszközzel legyőzni. Böjte  Csaba ferences szerzetes szavait idézte fel, aki így fogalmazott: a sötétséget nem lehet karddal szétkaszabolni, de elég egy gyertyát meggyújtani.  A segédpüspök arra hívta fel a figyelmet, hogy minden ember arra kapott meghívást, hogy lelkében gátat szabjon a gonosz hatalmának elsősorban az Isten  törvényei szerinti élettel, ahogyan Krisztus saját testét helyezte a bűn lándzsái elé – fogalmazott.  Székely János ismét II. János Pál pápa életpéldáját állította a hallgatóság figyelmének középpontjába. Elmondta Krakkó keletre található városrészében, a  Nowa Hutában található templom építésének történetét, amely a szent pápának, akkori krakkói érseknek köszönhető. A lengyel pártállam nem engedte az  ipari városrészben templom építtetését, így Karol Wojtyła maga ment ki az új városrészbe, hogy ott elkezdjen szentmisét mondani. Így volt ez karácsonykor  is, a hidegben több ezren vettek részt az érsek által celebrált ünnepi szentmisén. Az 1978-ban megválasztott pápa és a lakosság imádságos lelkületének nem  tudott ellenállni a pártállam erőszakossága. Székely János Dávid parittyájára utalt, amikor azt mondta, a Rózsafüzér szemei voltak azok, amelyek  megállították Góliátot, a gonosz hatalmát.  Több eseményre hivatkozva beszélt a továbbiakban arról, hogy Isten irgalma miképpen nyilvánult meg a történelem folyamán, majd személyes példával  folytatta a katekézist: Katonasága idején különösen a kispapokat alázták meg, sokszor gúnyolták őket. Egyik katonatársuk is csúnyán beszélt a többiek, és  különösen saját édesanyjáról. A segédpüspök elmondása szerint sokat szenvedtek miatta. Egyik karácsonykor, amikor nem volt semmilyen közös  megemlékezés Krisztus születéséről a táborban, ahonnan őket sem engedték haza az ünnepre, kispaptársaival mégis összejöttek, gyertyát gyújtottak. Valaki  elővette a családjától kapott öt narancsot, amit a fenyőágak alá helyeztek. Az éneklés és imádság után, a hátul meghúzódó, korábban őket bántó társuknak  adták a narancsokat, karácsonyi ajándékként. A püspök elmondása szerint a férfi nagyon meghatódott: soha életében nem kapott még ajándékot, édesanyja  elhagyta őt, soha nem tudta meg, kik a szülei. Székely János ebben a történetben is az isteni irgalom megvalósulását látta, majd Szent Pál mondatát idézte:  „Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, hanem te győzd le a rosszat jóval” (Róm 12,21). Ferenc pápa szentévi törekvésére hivatkozva pedig kiemelte, hogy  mennyire fontos lenne, hogy az irgalmas Jézus arca tükröződjön az egyházban, ha elindulnánk a szegények és a periférián élők felé. 
A püspök buzdította a fiatalokat, hogy legyenek az Ő irgalmas arca a világban, akiben felismerhető az Isten! Ahogyan fogalmazott: A mai világban nagyon  nagy szükség van a szeretetre! Az egyház küldetése, hogy emberibb, igazabb világot építsen! Székely János felidézte egy rabbi történetét is, akitől  megkérdezték, hogy mi a különbség a Genezáreti-tó és a Holt-tenger között, amelyeket ugyanúgy a Jordán vize táplál. A rabbi azt mondta: a Genezáreti-tó  tovább adja azt a vizet, amit befogad. A Hol-tenger nem ad tovább semmit. Ennek kapcsán Székely János arra figyelmeztetett, hogy ha közösségeink nem  adják tovább az isteni kegyelmet, Holt-tengerré válnak. Így a kilépésre és az önátadásra buzdította a fiatalokat a reggeli katekézis szónoka.  Mondandója közben felolvasta az aznapi evangéliumi szakaszt Lukács evangéliumából, amely az elveszett bárány példabeszédéről szólt.  Amint a püspök megfogalmazta, Jézust sokan bántották azért, mert túl irgalmas volt. Ugyanígy tesz azonban az Isten is – ujjong, ha egy bűnös megtér, hiszen  meg akar tisztítani és meg akarja ölelni a tőle eltávolodott embert. Nem nyugszik, ha valaki elveszett, felkel és elindul megkeresni azt – fogalmazott, majd  hozzátette: „Te az Isten számára mindennél fontosabb vagy, szüntelenül figyel téged – születésünkkor az Örök Teremtő is ujjongott, aki teremtett!” 
Örök szeretetből alkot az Isten – mivel mi nem tudjuk Őt a maga valóságában megtapasztalni, ezért Ő jön, önmagát ajándékozza nekünk, mivel emberi  szívvel akart szeretni: Ahogyan a vőlegény örül a mennyasszonynak, úgy örül neked a te Teremtőd! – idézte Székely János Izajás próféta könyvének sorait.  Végül három utat mutatott be, amelyek Isten befogadására vezetnek: a Biblia olvasása, Isten élő Igéje, amely Lélek és élet, amely fölülről építi az egyházat, a  világot; az imádság, amelyben Isten néz bennünket, az Ő tekintete ölel körül mindannyiunkat. Isten nem tudja levenni rólunk a tekintetét; a szentségek  vétele, amelyek Jézus szívéből fakadnak. Székely János itt a gyónásra hívta fel különösen a figyelmet, amelyben megtapasztalhatjuk valós önmagunkat,  álarcok nélkül, szabadon.  Az irgalmasság éve sem szól másról – fogalmazott a püspök – mint a találkozásról; nem okosnak kell lennünk, hanem szeretnünk kell, önmagunkat kell  odaadnunk szüntelenül, amely az ember legfontosabb és alapvető hivatása a világban – hívta fel a figyelmet Székely János katekézisének végén.   Fotó: Merényi Zita         Várkonyi Borbála/Magyar Kurír